Webdesign

Napjainkban szinte elképzelhetetlen, hogy vállalkozóként ne legyünk jelen az interneten, ugyanis valahogy elérhetővé kell válnunk a célközönségünk számára. Már nem papírtérképen keresgélünk, vagy a telefonkönyvből bogarásszuk ki azokat a szakembereket, akikre szükségünk van, hanem az általunk használt keresőbe írjuk be a szolgáltatás vagy a szakember nevét és a találatok alapján döntünk. Ha honlappal is rendelkezik, máris sokkal több információ állhat rendelkezésünkre. Itt jön képbe a webdesign, mint fogalom. A webdesign egy folyamat, mely során egy weboldal megjelenésének megtervezése mellett elkészítjük azt és a beállítjuk a szükséges bővítményeket, kiegészítő szoftvereket az ügyfél számára. Mivel a technológia rohamos mértékben fejlődik ezért, fontossá vált hogy a honlapok megjeleníthetővé váljanak a hordozható eszközökön is, laptopoktól kezdve a tableteken át az okostelefonokig. A reszponzívitás más néven tesz igazodás teszi lehetővé, hogy az oldalak megfelelően legyenek optimalizálva a különböző méretű képernyőkhöz is. Ebben tudok segíteni, hogy egységes szép designt létrehozva, a weboldal felhasználóbarát módon jelenjen meg a megtekintő számára.

Webdesign terv